Mostanság, ha körülnézek a neten az irodalmi pályázatok között, egyre többször látom azt, hogy a kiadók nyíltan keresnek ismeretlen szerzőktől novellákat és regényeket. Aztán a pályázati kiírást elolvasva hamar kiderül, hogy a megjelenési lehetőség „nem igazi”. Hanem elektronikus.
Hazudnék, ha azt mondanám, nem érzek ilyenkor valamiféle csalódottságot. A kiadó oldaláról érthető, hogy inkább e-könyvvel próbálkozik, mert abba gyakorlatilag nem bukhat bele. De nem is kaszálhat – miközben íróként szeretnék eljutni az olvasókhoz. Az e-könyvolvasók pedig egyelőre lassan terjednek, idehaza még nincs annyi a forgalomban, hogy általánossá vált volna az e-könyv fogyasztás.
Vannak kiadók, ahol tovább mennek, azzal kecsegtetnek, hogy amennyiben az e-megjelenés bejön, akkor akár papír alapúról is szó eshet. Csakhogy miként jön be egy e-megjelenés, amikor az e-könyvolvasás (még) egyáltalán nem általános idehaza?
Egyelőre a hazai sci-fi, fantasy berkein belül maradva: az Avana Egyesület malmai lassan őrölnek, így még nem tudjuk, miként lesznek jelölhetők az e-könyvek a Zsoldos-díjra, és vajon teljes értékű megjelenésnek fogják tekinteni az e-könyveket is, ami hosszabb távon akár szemléletváltozást hozhat magával (legalábbis a szűk zsáneren belül). A magyar fantasy díjat jövőre első ízben útjára indító KIMTE már közzétette nevezési rendszerét: eszerint az e-könyvek nevezhetők, azonban külön kategóriát képviselnek, külön díjazzák majd az e-novellákat és e-regényeket nyomtatott formátumú társaiktól. Végeredményben azt gondolom, az e-könyvekhez való hozzáállásunk tiszta pszichológia: az emberekben él valamiféle tudattalan ellenérzés az e-megjelenések iránt. Különösen regényeknél.A másik nagy gond az, hogy sokan (én is) kétségbeesetten szeretnék olyannak tekinteni az e-könyv példányt, mint a kézzelfogható változatot. Pedig az adathordozó fajtája valószínűleg gyökeresen át fogja alakítani az olvasási szokásokat. A kiadók (valamint a szerzők és az olvasók) többé nem gondolhatnak az e-könyvre úgy, mint a szó szoros értelmében vett könyvpéldányra.
A kiadók a zsánerben és a zsáneren kívül egyaránt a sötétben tapogatóznak. Benne van a levegőben, hogy nagy változás készül az e-olvasók tömeges elterjedésével, és nyilván nem akarnak lemaradni, de egyelőre fogalmuk sincs róla, hogyan is kéne alkalmazkodni. Az e-pályázatok kiírásai mögött én még mindig érzem azt a távolságtartást, hogy bár szeretnének új szerzőket, új neveket felfuttatni, az e-könyvet egyelőre olcsó, áthidaló eszköznek tekintik a papírkiadás felé (kivéve, ha egy kiadó kizárólag e-könyvvel kereskedik). A szerzőknek ez egyfelől jó hír, mert érezhetően több a bemutatkozási lehetőség. Ugyanakkor úgy tűnik, egyelőre senki sem, vagy csak nagyon kevesen akarják a papír alapú megjelenéssel azonos szinten kezelni az e-könyvet. Talán éppen azért, mert tudják, a próbálkozás szabadabb, nincs mögötte olyan nagy pénzügyi kockázat. Különösen egy elsőkönyvesnél. Egyelőre viszont azt sem tudja senki, mi fogja garantálni a minőséget az internetre bárki által szabadon feltöltött, látszólag (vagy akár ténylegesen) szerkesztett ingyenes tartalommal szemben.
 |
| Georg Pauli |
Ha gondolatban előremegyek az időben, feltételezve, hogy az emberi habitus nem változik, akkor a Guardian cikke (nemrégiben linkeltük az egyik hírsalátánkban) tényleg sötét jövőt fest. A cikkben az e-könyvkiadás lehetséges útjait összehasonlítják a film- és zeneiparral, a drasztikusan visszaesett forgalommal: hiába az állandó küzdelem a szerzői jogokért, nincs feltörhetetlen védelem, és ha egyszer megtörtént, az illegális, ám ugyanolyan tökéletes minőségű ingyenes változatot csak egyetlen embernek kell feltöltenie az internetre. Onnantól fogva szabad préda. Ha durván leegyszerűsítem: lehet, hogy az e-könyv előállítása a kiadó szemszögéből sokkal költségkímélőbb, valójában csak egyetlen példányt tud eladni. (Nyilván nem, mert sokan fizetnek a letöltésért, akár becsületből is, és nem biztos, hogy az első letöltő lesz, aki feltöri és feltölti, és ezt sem fogja mindenki készségesen megvárni. Valójában többen egyszerre törik majd fel és töltik fel párhuzamosan a netre…) Azt gondolom, nem feltételezhetjük, hogy a jelenlegi hagyományos könyvkiadás és marketing analógiájára elképzelt e-könyvkiadás annyi fizetős letöltést lesz képes produkálni, mint ahányan a jelenleg kizárólag papír formátumban kiadott, saját, kézzelfogható példányt megveszik.
Ha azt vesszük, az írói „hivatás” megszűnhet, vonja le a következtetést a Guardian. Aki ír, a netre ír majd, kényszerűen ingyenesen, és hiába szeretne pénzt látni a munkájából. Ez különösen fájó, ha valaki évekig dolgozik egy regénykéziraton.
Vannak elképzelések, miként lehetne ezen változtatni: elzárt extra tartalom kínálata csak előfizetőknek – írja a Guardian –, pl. a szerző kommentárja, az e-könyvben nem szereplő fejezet, az utolsó mondat… Vagy a szerzők könyv helyett blog formátumban fognak írni, és a reklámfelület eladásából generálhatnak bevételt. Vagy az olvasók apránként kisebb összegekben előfizetnek a folytatásokra, minden újabb fejezetre, és a végén egyben megkapják az egészet egyben, ingyen.
Ez utóbbit egy picit továbbgondolva: szerintem azt eredményezné, hogy a kiadó nem a könyv egyben történő megjelentetését lesz kénytelen reklámozni, hanem hogy mikor indítja az első fejezet közzétételét. Mik a hátulütői? Csak egy előfizető kell, aki megveszi az aznapi fejezetet, és feltölti ingyenes tartalomként. Az olvasók akár át is szokhatnak a folyamatosan frissülő kalózváltozatra. Főleg, ha félúton úgy érzik, a könyv annyira nem is jó, hogy fizetnének érte, de még éppen hogy kíváncsiak a folytatásra. Aztán előfordulhat, hogy a kiadó végül nem adja közre a teljes regényt (mert pl. a fejezetenként meghatározott minimum előfizetői létszám nem jött össze), és az olvasók – mint egyes papírkönyv sorozatoknál is – hoppon maradnak. Nem minden olvasó olvas azonos tempóban, így ha a kiadónál sokat várnak, érdeklődésüket veszthetik az emberek, míg ha viszonylag gyorsan követik egymást a részletek, a vásárlók jó részének megéri várni a befejezésig, az egyben olvasható ingyenes tartalomig. (Mert ha még azt is levédetnék, csak egy ember kell, aki feltöri és feltölti).
Esetleg a kiadók kénytelenek lesznek extra szolgáltatásokat kitalálni a hűséges vásárlóknak? Pl. dedikált papír példánnyal, nyereményjátékkal kedveskedni a biztos letöltőknek, az ötletek tárháza végtelen. Ezt azonban szintén ki kellene termelniük, és a kisebb garázskiadók máris hátrányba kerülnek. Az e-könyvkiadás lehet, hogy megspórolja a nyomdaköltséget, sőt, a terjesztőket is meg lehet kerülni vele, de minden más oldalról meg kell küzdeni az ingyenes tartalom iránti igény elképzelhetetlenül nagy nyomásával.
 |
| Will Bullas festménye |
A linkelt cikkben arra a következtetésre jutnak, hogy minden eddiginél jobban egymásra lesz utalva szerző és kiadó. Előbbinek szüksége és igénye kell, hogy legyen a szerkesztésre, a minőségi garanciára, amit egy jó kiadó, egy jó szerkesztő megadhat. A szerzőknek majdan nem szabadna engedniük a csábító lehetőségnek, hogy egyszerűen feltöltsék az írásaikat a netre (ha már egyszer pénzt alig remélhetnek érte), anélkül, hogy egy kiadón futtatnák át. A kiadóknak pedig (anyagilag) támogatniuk kell a szerzőket, akár éveken át, amíg dolgoznak. Mindez azonban aligha oldja meg az előző bekezdésekben vázolt problémát.
Még egy generáció – a Guardian szerint –, legfeljebb ennyi idő maradt, és azon szerzők, akik ténylegesen az írásból élnek, más munka után kell, hogy nézzenek, míg azok, akiknek ez mellékes jövedelemforrás volt, elveszítik ezt a pluszt.
Mi lehet a megoldás, illetve hova vezethet mindez? Állami mecénásokra várjanak a kevés és ki tudja, miféle alapon kiválasztottak, akik pl. életjáradékban részesülnek az adófizetők pénzéből? Vagy pedig (ezzel párhuzamosan) kialakul egy új, kultúrát befolyásoló réteg: a tisztán piaci alapon működő, reklámfelületet árusító cégeké? Miféle hatással lehet ez az irodalom tartalmára, minőségére, színvonalára? Avagy nagyobb túlélési esélyekkel indul-e pl. a lektűr, vagy általában a könnyebb, nagy tömegben fogyasztott tematika a tisztán szépirodalmi művekkel szemben? Avagy előbbieket szép lassan kizárólag profitorientált cégek árusítják majd, míg utóbbiakat az állam fogja – a kultúra (politikai propaganda?) érdekében – finanszírozni sokkal kisebb méretekben?
Ez pedig megint arra mutat, hogy még kevesebben látnak majd pénzt a munkájukból, mert ezek az állami mecénások és magáncégek nem fognak minden kis szerzőbe beruházni. Még annyira sem, mint amennyire a hagyományos kiadók kockáztatnak manapság a papírkönyv kiadással.
Egyébként pedig marad a hírnév, a „fészbúkos” hírterjedés szeszélye, az ingyen tartalom iránti rajongás lehetősége, ami kétség kívül jólesik minden szerzőnek, és bár sok lelkes, aktív olvasót hódít meg valaki, ők aligha fizetnek neki (eleget és rendszeresen) a szórakoztatásért cserébe. Esetleg egy cég felfedezi, mert a már kialakult olvasótáborban leendő fogyasztókat (és eladható reklámfelületet) lát.
 |
| Iman Maleki iráni festő munkája |
Vagy pedig az e-könyv mellett azért marad meg a papírkiadás, mert a könyv kézzelfoghatósága, akár egy festmény esetén – szemben a zenével és még talán a filmmel is, DVD díszkiadások ide vagy oda – talán hordoz valamiféle érzelmi többletet, nosztalgiát? Kérdés, hány generációra örökíthető át ez az érzés? Azaz: meddig gondolják úgy a leszármazóink, hogy otthonukban a falat beterítő könyvespolcnak van valamiféle esztétikai hatása is (vö. jó illata van a nyomdafestéknek). Meddig gondolják úgy, hogy papír alapú könyvet ajándékozni szép dolog? Meddig gondolják majd úgy, hogy ha valami e-formában ingyenesen nagyon tetszett, annak papírváltozatáért – a puszta birtoklásáért – is szívesen fizetnének? (És legalább annyian, amennyi ember manapság megvesz egy tisztán papír alapon kiadott könyvet e-előzmények nélkül.)
Előfordulhat-e, hogy a nagy e-könyv dömpingben egy-egy papír alapú megjelentetés nagyot szóljon (képzeljük el pl. Martin népszerű féltégláit), mert direkt és kizárólag kézzelfogható formában adja közre a kiadó az elismert, befutott, várva várt szerző új könyvét? (Persze csak az első fanatikus rajongó általi szkennelésig, vagy az első lefizetett szerkesztőségi tagig, aki hozzáfér a könyv e-változatához.)
Miközben a papír alapú könyv az egyszerű, könnyű e-olvasóval szemben csupa előnytelenséggel bír majd a jövő generációja számára: nehezebb, nagyobb, csak egy szöveges tartalom található benne, ellentétben a könnyű és praktikus e-olvasó könyvtárnyi mennyiségével, nincs mód szavakra, jelenetekre keresni gyorsan és flottul (miközben az információ megszerzésére fordítható idő egyre rövidül), hanem akár percekig is pörgethetjük a lapokat és a memóriánkat, hogy hol is olvastuk azt a fontos mondatot? Kinek kell akkor a papírkönyv, ha nincs igény otthon könyvespolcra (sőt, betelt, nincs több hely!), ha ugyanez a szöveg megszerezhető e-formában is?
Ami mindebben állandó: az emberek írott történetek iránti igénye. A kérdés csak az, hogy a jövőben milyen módon elégítik ki ezt a szükségletet. A Guttenberg-galaxis halálát jósolták a televízió (és számtalan más technikai újítás) elterjedésekor is, de a könyvek mégsem vesztek ki. Csakhogy a változás most belülről kezdődött, és mint minden változásnak, ennek is lesznek nyertesei és vesztesei.
További információk
A Dance with Dragons – a Kindle e-könyv “egymilliós” klubjában
Szergej Lukjanyenko kísérlete
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése