A Zsoldos Péter-díj és a Magyar Fantasy Díj odaítélésének szabályzata
2007.
Attól a felismeréstől vezérelve, hogy a magyar tudományos-fantasztikus és fantasy irodalom képviselői – úgy mint írók, szerkesztők, kritikusok, esztéták és könyvkiadók – valamint olvasói igényt támasztanak egy-egy országos díj létrehozása iránt, melyeket a szubjektum kizárása nélkül, de szakmai alapon ítéljenek oda minden évben az arra érdemes műveknek, megalkottuk és elfogadtuk a következő szabályzatot.
Általános rendelkezések
1.§ Az Avana Egyesület (továbbiakban: Egyesület) célja, hogy a Zsoldos Péter-díjjal emléket állítson Zsoldos Péternek, és egyben elismerje a hazai, tudományos-fantasztikus irodalmi, kimagasló értéket képviselő alkotásokat.
2.§ Az Egyesület célja, hogy a Magyar Fantasy Díjjal a hazai fantasy irodalomban alkotó szerzők kimagasló értéket képviselő munkáit a Zsoldos Péter-díjhoz hasonlóan elismerésben részesítse, egyben mindkét díj célja a tudományos-fantasztikus és fantasy irodalom népszerűsítése, mint szakmai és művészeti elismerés.
3.§ A Zsoldos Péter-díjat és a Magyar Fantasy Díjat (továbbiakban együtt: díjak) az Egyesület által évenként meghirdetett pályázat győztese kapja, a két témában külön-külön, regény és novella kategóriában egyaránt, e szabályzat feltételei szerint.
4.§ Az Egyesület feladatai ellátása során pártatlanul jár el.
5.§ A szabályzat elfogadása, megváltoztatása az Egyesület hatáskörébe tartozik, azt másra, különösen a listán szereplő szavazásra jogosult személyekre át nem ruházhatja.
6. § A szabályzatot annak elfogadását követően az Egyesület hivatalos honlapján közzéteszi, a közzétételről értesíti az e szabályzat szerint mérvadónak tekintett internetes oldalak szerkesztőségét.
Az Egyesület jogai és kötelezettségei
7.§ (1) Az Egyesület minden év április 1. napján legalább két országos napilapban és az e szabályzat szerint mérvadónak tekintett (21.§) internetes szakoldalakon meghirdeti a pályázatot, közzétéve feltételeit és határidejét.
(2) Az Egyesület összegyűjti a jelöléseket, ellenőrzi érvényességüket.
(3) Az Egyesület legkésőbb a pályázat meghirdetésével egyidejűleg összeállítja a szavazásra jogosultak listáját, a feltételek teljesülése esetén elfogadja a szavazásra jogosultak jelentkezését, illetve a feltételek teljesülése esetén felkérheti őket a szavazásban és értékelésben történő közreműködésre.
(4) Az Egyesület hivatalos honlapján évente közzéteszi a szavazásra jogosultak név szerinti listáját, melyen feltüntetésre kerül, mely minőségében jogosult szavazásra.
8.§ Az Egyesület meghívja a kiadókat, a jelölteket, a szavazásra jogosultakat és az olvasóközönséget a díjak átadására, a Hungaroconra.
9.§ Az Egyesület adatszolgáltatás érdekében megkeresheti az egyes kiadókat, magazinok szerkesztőségét.
A jelölés érvényessége
10.§ (1) A pályázaton részt vehet minden olyan, a pályázat meghirdetését megelőző év április 1. napja és a tárgyév március 31. napja között Magyarországon megjelent tudományos-fantasztikus illetve fantasy témájú regény illetve novella, mely magyar szerző eredeti munkája, és amelyet magyar nyelven, legalább 500 példányban adtak ki.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott feltételt teljesítő művet a kiadó és a mű írója, társszerzők esetén valamennyi szerző közös egyetértésével nevezhetik, harmadik személy nem jelölhet.
(3) A jelölést, amennyiben nem maga a szerzőtől vagy nem valamennyi szerzőtárstól érkezett, az Egyesület felé nyilatkozattal a szerzőnek illetve a kimaradt szerzőtársaknak el kell fogadniuk.
(4) A nyilatkozat megküldhető postai úton, elektronikus úton valamint távbeszélőn. Az Egyesület a nyilatkozat megérkezését és elfogadását visszaigazolja.
11.§ A jelölés érvényes függetlenül az adott mű minőségétől és attól, hogy más regény folytatása vagy előzménye.
12.§ (1) Érvénytelen jelölés esetén a pályamunkák példányait az Egyesület a szerző illetve a kiadó kérésére visszaadja, postázásra azonban nem kötelezhető.
(2) A jelölés bármely okból való érvénytelenségét az Egyesület nem köteles feloldani.
13.§ (1) Egy adott évben egy szerző több művel is pályázhat, azonos témában és kategóriában is.
(2) A műveket a jelölő a jelöléskor maga sorolja be, tudományos-fantasztikus vagy fantasy témájúnak tekinti-e azt.
(3) Téves besorolás esetén a művet a szavazásra jogosultak értékelésükben átsorolhatják a másik témába, az így kapott szavazatok nem enyésznek el. A téves besorolás kizárásra nem vezethet.
14.§ Téves besorolás: ha legalább 8 szavazásra jogosult értékelésében adott témában nevezett művet a másikba tartozónak tekint.
A szavazásra jogosultak köre
15.§ Az Egyesület a szavazásra jogosultak körének meghatározásával vonja be a szakmaiságot a díj odaítélésének menetébe.
16.§ Szavazásra jogosult az a személy, aki az e szabályzatban meghatározott általános és különös feltételeknek megfelel, vele szemben nem merül fel kizáró ok.
Általános szabályok
17.§ (1) Az e szabályzatban meghatározott feltételek szerint, aki szavazásra jogosult, nem szavazhat, ha a pályázat meghirdetését megelőző 1 évben az Egyesület tagja volt.
(2) Az Egyesület tagjainak nincs szavazati joga.
(3) Az a szavazásra jogosult nem szavazhat abban a kategóriában illetve témában, amelyben ő maga is jelöltként szerepel.
(4) Az a szavazásra jogosult, aki a listán önhibájából nem szerepel, abban az évben nem szavazhat, a következő évben a feltételek teljesülése esetén felkerülhet a listára.
(5) Az a szavazásra jogosult, aki adott évben a listára felkerült, öt évig nem köteles igazolni a feltételek teljesülését, azonban azt a szavazásra jogosultat, aki a listán szerepel, de két egymást követő évben nem szavaz legalább egy témában és egy kategóriában, a listáról törölni kell.
18.§ (1) A szavazásra jogosultak jelentkezésekor vagy felkérésükkor, ha szavazni és értékelni kívánnak, megadják elérhetőségeiket az Egyesület számára. A maguktól jelentkező szavazásra jogosultak a jelentkezést követő 5 munkanapon belül igazolják a feltételek teljesülését az Egyesület felé.
(2) A 20.§ (2)-(4) bekezdésben meghatározott személyek jelentkezés vagy felkérés alapján szerepelnek az Egyesület nyilvános listáján.
19.§ Az Egyesület önhatalmúlag, az általános és a különös feltételek teljesülése hiányában nem vehet fel senkit a szavazásra jogosultak listájára.
A szavazásra jogosultság különös szabályai
20.§ (1) Szavazásra jogosultak lehetnek adott évben az e szabályzat feltételei szerint a tudományos-fantasztikus és fantasy témájú műveket alkotó írók, szerkesztők, kritikusok és esztéták, valamint a Zsoldos Péter-díj odaítélésében a Zsoldos család egy tagja is. Szavazásra jogosultak az olvasók, e szabályzat feltételei szerint, ők azonban nem szerepelnek az Egyesület által összeállított szavazásra jogosultak listáján.
(2) Szavazásra jogosult az a tudományos-fantasztikus illetve fantasy műveket alkotó író, akinek e témák valamelyikében nem magánkiadású, magyar nyelven írt és legalább 500 példányban nyomtatásban megjelent
a) legalább 1 regénye vagy
b) legalább 3 novellája.
(3) Szavazásra jogosult az, aki szerkesztőként került feltüntetésre legalább 3, nem magánkiadású regény vagy novelláskötetben, írott vagy e szabályzat szerint mérvadónak tekintett elektronikus magazin impresszumában, melyek közül legalább 2 tudományos-fantasztikus vagy fantasy témájú.
(4) Szavazásra jogosult az, akinek bármely hazai, mérvadó honlapon, napilapban, magazinban a szavazást megelőző 3 évben legalább 5, külföldi illetve magyar, tudományos-fantasztikus illetve fantasy témájú regényről vagy novelláskötetről kritikája jelent meg.
(5) Szavazásra jogosult az, aki az (1)-(4) bekezdésben meghatározottak szerint egyébként nem jogosult a szavazásra, nem tagja az Egyesületnek, de személyesen megjelenik a Hungaroconon, és a szavazás lezárása előtt – a többszöri szavazást elkerülendő, névvel ellátva – leadja szavazatát az Egyesület e célra rendszeresített urnájában.
21.§ Mérvadó honlap: az az internetes oldal, amely a pályázat meghirdetését megelőző két hónapban legalább 10 alkalommal frissült, és rendszeresen tudósít tudományos-fantasztikus illetve fantasy témájú művek megjelenéséről, illetve azokról kritikákat, ismertetőket közöl.
A szavazat érvényessége.
A szavazásra jogosultak jogai és kötelezettségei
22.§ (1) Valamennyi szavazásra jogosult személynek összesen 4 szavazata van, függetlenül attól, hogy több minőségében is szavazásra volna jogosult; a szavazatot egy tudományos-fantasztikus és egy fantasy témájú műre, novella és regény kategóriában egyaránt leadhatja, de a szavazatok egyik kategóriáról és témáról nem vihetők át a másikra.
(2) A listán szereplő szavazásra jogosult nem köteles szavazni és ezzel együtt értékelni. A 20.§ (5) bekezdés szerinti szavazásra jogosult csak leadhatja szavazatát, értékelni egyáltalán nem köteles.
(3) Az a listán szereplő, szavazásra jogosult személy, aki adott évben élni kíván szavazati jogával, arról a műről, melyre szavazatát adja, az 1. sz. mellékletben meghatározott szempontrendszer alapján részletes, összefüggően fogalmazott értékelést ad.
(4) A listán szereplő, szavazásra jogosult személy értékelést adhat azon műről is, melyet elolvasott, de nem arra adta szavazatát, illetve összehasonlíthat műveket. Ez esetben világosan jelölni kell, hogy az értékeléshez nem kapcsolódik szavazat.
23.§ A szavazat akkor érvényes, ha a listán szereplő szavazásra jogosult szavazatával együtt az értékelést is – elektronikus vagy postai úton – a megadott határidőn belül eljuttatja az Egyesület részére.
24.§ (1) Aki jogosulatlanul szavazott, annak szavazata utólag, a díjkiosztó napját követő 3 hónapon belül érvényteleníthető, azonban a már egyszer kiadott díj nem vehető el a díjazottól.
(2) A szavazat érvénytelenítésére az Egyesület jogosult, a szavazat érvénytelenségét az Egyesület köteles kimondani, ha maga észleli; egyébként kimondhatja, ha az érvénytelenséget olyan személy jelzi, aki nem tagja az Egyesületnek.
(3) A szavazat érvénytelensége nem vonja maga után a szavazás és a díj odaítélésének érvénytelenségét, de a szavazat érvénytelenségének kimondásáról az Egyesület közleményt jelentet meg hivatalos honlapján.
A szavazás és értékelés menete
25.§ (1) A jelölés időszaka adott év április 1.napjától (a pályázat meghirdetésének napjától) adott év április 20. napjáig tart.
(2) Az Egyesület a szavazásra jogosultak listájának összeállításával egyidejűleg megküldi az 1. sz. mellékletben lévő szempontrendszert a listán szereplő szavazásra jogosultak részére.
(3) A jelölt művekből a jelölő a jelöléssel egyidejűleg 5 példányt postáz az Egyesület részére, egyúttal a kiadók regény esetén az első három fejezet, de – gondolati egység lezárásával – legalább 50.000 karakternyi részletet pdf formátumban megküldenek az Egyesület részére.
(4) Novella esetén az egész művet az Egyesület rendelkezésére bocsátják pdf formátumban.
(5) Az Egyesület az érvényesen jelölt, pdf formátumú műveket – kizárólag a listán szereplő szavazásra jogosultak hozzáférésének engedélyezésével – feltölti a hivatalos honlapjára, legkésőbb április 30. napjáig.
(6) A listán szereplő szavazásra jogosultak a (5) bekezdés szerint zárt körűen közzétett regényrészleteket és novellákat elolvashatják, és – amennyiben szavazati jogukkal élni kívánnak – arról a novelláról, melyre szavaznak, az 1. sz. mellékletben közölt szempontrendszer alapján részletes, összefüggően fogalmazott értékelést írnak; a zárt körűen közzétett regényrészletek alapján kiválasztják azokat, amelyeket teljes egészében elolvasásra érdemesnek tartanak. E regényekből 5 példány erejéig külön kérésre az Egyesület postáz, azon felül a listán szereplő szavazásra jogosultaknak kell beszerezniük azokat. Amennyiben szavazati jogukkal regény kategóriában is élni kívánnak, arról a regényről, melyre szavaznak, a listán szereplő szavazásra jogosultak az 1. sz. mellékletben közölt szempontrendszer alapján részletes, összefüggően fogalmazott értékelést írnak.
26.§ Az Egyesület által postázott példányokat a listán szereplő szavazásra jogosult személy nem tarthatja meg, legkésőbb a díjak odaítélésének napjáig visszajuttatja az Egyesület részére. A listán szereplő szavazásra jogosultak által – elektronikus vagy postai úton – küldött szavazat és a hozzá csatolt értékelés megérkezését az Egyesület visszaigazolja.
27.§ (1) A szavazatok és velük együtt az értékelések leadására szabott határidőt a Hungarocon megtartásának időpontjához képest határozza meg az Egyesület, de az értékelések elkészítésére legalább két hónapot biztosítania kell.
(2) A Hungarocon kezdete előtt 10 nappal a listán szereplő szavazásra jogosultaknak szavazásra és értékelésre nyitva álló határidő lezárul, ekképp az Egyesületnek 10 nap áll rendelkezésére, hogy az érvényesen beérkezett szavazatokat összesítse, és az értékelések nyilvánosságra hozatalát előkészítse.
28.§ A díjkiosztást megelőző napon a Hungarocon helyszínén megjelenő olvasók – akik egyébként nem szerepelnek a listán és nem tagjai az Egyesületnek, és ezt hitelt érdemlően igazolják – szavazatnak. Az általuk leadott, indoklás nélküli voksokat az Egyesület még aznap összesíti, és azok a művek, amelyek adott témában és kategóriában a legtöbb voksot kapták a közönségtől, további egy szavazatot kapnak, melyeket az Egyesület hozzáad a listán szereplő szavazásra jogosultak által leadott értékelésekhez.
A díj odaítélése és átadása
29.§ (1) A szavazás érvényes, ha legalább 15 érvényes szavazat született. A díjat az a mű érdemli ki, amely adott kategóriában és témában a legtöbb szavazatot kapta.
(2) A díjat megosztva kapják azok, akik egyenlő arányban kaptak szavazatot.
30.§ A díj nem kerül kiosztásra, ha
a) nem érkezett elég szavazat,
b) legalább 15 szavazásra jogosult értékelését szavazat nélkül küldi el, melyben az 1 sz. mellékletben közölt szempontrendszer alapján kifejti, hogy nem talált díjazásra méltó, kimagasló értéket képviselő művet.
31.§ (1) A díjat adott kategóriában és témában az előző évi nyertes adja át, ha ő nincs jelen, akkor a jelenlévő, listán szereplő szavazásra jogosultak közül adja át valaki, ha közülük sincsenek jelen, az Egyesület elnöke, akadályoztatása esetén a helyettese vagy általuk kijelölt egyesületi tag adja át a díjat, ünnepélyes díjkiosztó keretében.
(2) A díjátadáson a győztes művekre leadott értékelések részben vagy egészben ismertethetők a pályázat általános értékelése mellett.
32.§ (1) A Zsoldos Péter-díjban részesülő regény alkotója emlékplakettet vehet át a díjkiosztón, melyet a Zsoldos család készíttet Józsa Bálint szobrászművésszel.
(2) A Zsoldos Péter-díjban részesülő novella, a Magyar Fantasy Díjban részesülő regény és novella alkotói külön-külön márványpiramist vehetnek át, melyet az Avana Egyesület készíttet Bagi András szobrászművésszel.
(3) A díjakhoz tartozó pénzjutalmat Salgótarján Önkormányzata adományozza.
Az értékelések közzététele
33.§ Az egyes jelölt művekre a listán szereplő szavazásra jogosultak által adott értékelések nyilvánosak, az Egyesület változtatás nélkül, névvel ellátva közzé teszi azokat a hivatalos honlapján a díj kiosztását követő 5 munkanapon belül, a szavazatok összesítésével együtt.
1.sz. melléklet
Szempontrendszer a listán szereplő szavazásra jogosultak számára az értékelés elkészítéséhez
Történetvezetés
Miről szól a történet?
Világos a mondanivalója?
Érti az olvasó, hogy mi történik?
Ha nem, akkor mi az, ami nem világos?
Van olyan információ vagy cselekmény, ami fontosnak tűnik, de mégis kihagyták? Hol válik a történet zavarossá?
Hihető a történet?
Összefüggő? Ha nem, hol mond ellen magának, és hogyan?
Miért volt ösztönző a kezdés, miért volt érdemes tovább olvasni?
Van olyan szöveg, amit ki lehet húzni anélkül, hogy a történet kárát látná? Minden szálat elvarrt az író?
Felvet-e valamilyen kérdést a történet?
Van konfliktus?
Van a történetnek tetőpontja, ami után nem sokkal megfelelő befejezés következik?
Karakterek
Látja és érzi-e az olvasó a karaktereket, vagy csak megmondják neki, hogy milyenek? Van főszereplő (akinek a nézőpontjából a történetet látjuk)? Ez a karakter megváltozik-e a történet során? Ha nem, fontos-e, hogy a karakter statikus maradt?
A karakterek hús-vér emberek, vagy csak árnyképek? Az olvasó maga elé tudja-e képzelni, hogy milyen lenne velük találkozni?
A karakterek élesen elkülönülnek-e egymástól?
A főbb karakterek nevei hasonlítanak-e egymásra, illetve nem hangzanak-e idétlenül?
Van valaki, aki érdekli az olvasót? (Valamit érez iránta, ami nem feltétlenül szimpátia vagy együttérzés.)
A történet kerete
Mi a cselekmény háttere?
Világos ez a háttér? Logikailag jól felépített?
Ha változik a környezet, az olvasót is tájékoztatják erről, vagy a karakterek egyszer csak magyarázat nélkül új helyszínre kerülnek?
Van legalább egy utalás a történetben található társadalomra?
A keret megteremti és fenntartja-e a történet hangulatát?
A karakterek reagálnak-e a környezetükre?
Párbeszéd
A párbeszéd olyan-e, mint a valóságban, vagy ha nem, van-e ennek magyarázata a történeten belül?
A karakterek szavai összhangban vannak-e a tetteikkel?
A párbeszéd megfelel-e a beszélő társadalmi-gazdasági helyzetének? Meg tudja-e mondani az olvasó, melyik szereplő beszél éppen?
A karakterek beszélgetnek, vagy csak elbeszélnek egymás mellett? Mindegyikük reagál arra, amit a másik mond?
Részletek és technika
Van olyan rész, ami furcsán van megfogalmazva?
Vannak felesleges vagy ismétlődő szavak és kifejezések?
Vannak klisék?
Az író eleven igéket és érzékletes jelzőket használ?
Nem túl hosszúak a mondatok?
Nem túl rövidek?
Nem túl egyformák? Ideális esetben a mondatoknak van ritmusa, ami követi a cselekményt. Nincs túl sok magyarázat? Van a történetben annyi nyelvtani hiba, hogy ez elvonja az olvasó figyelmét?
Mindezek három kérdésben összegezhetők:
1. Érdemes volt ezt a történetet elmesélni?
2. Jól van elmesélve?
3. Ha nem, miért nem?
1. Érdemes volt ezt a történetet elmesélni?
2. Jól van elmesélve?
3. Ha nem, miért nem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése