A szupermarket ajtaja kinyílt, egy bicegő, baljával mankóra támaszkodó, harmincas nő bevásárlókocsit tolt maga előtt. Megállt, hátranézett. Mögötte egy öregasszony a nehéz ajtószárnnyal bajlódott. A nő visszalépett és segített neki, aztán együtt mentek a bevásárlókocsihoz.
Az idős asszony beletúrt a szatyrokba, és felvisított:
– Nem vettél almát? Én almát kértem! Mondtam, hogy almát akarok!
– Jól van, jól van, elfelejtettem – motyogta a nő, miután ő is ellenőrizte a kocsi tartalmát.
– Almát akarok enni! Eh, visszamegyek érte! – közölte rikácsolva az öregasszony, és csoszogva megindult a bejárat felé. A válla felett még odavetette: – De megvársz!
A görnyedten ácsorgó nő megadóan bólintott.
– Megvárlak.
Az öregasszonyt elnyelte a szupermarket.
A vásárlók ki-bejárkáltak, elhaladtak a láthatatlan nő mellett. A korán jött áprilisi nyárnak köszönhetően meleg volt az idő, ezért csak egy térd alá érő nadrágot és pólót viselt. Ápolatlan lábára szandált húzott fehér zoknival. Sápadt bőre halovány volt, mint aki sosem látott még napot, örökké a négy fal között él. A mankónak és görnyedt testtartásának, vastag keretes, széles szemüvegének köszönhetően sokkal idősebbnek tűnt valódi koránál.
A táskájába nyúlt a cigarettájáért. Rágyújtott. Szeme előtt elmosódtak a parkoló autók.
A szupermarket ajtaja kinyílt, egy harmincas nő – balján mankóra támaszkodva – kitolta a bevásárló kocsit. Megállt, visszanézett. Mikor látta, hogy az öregasszony a nehéz ajtószárnnyal bajlódik, odalépett és segített neki, aztán együtt mentek a bevásárlókocsihoz.
Az öregasszony beletúrt a szatyrokba, és felvisított:
– Nem vettél almát? Én almát kértem! Mondtam, hogy almát akarok!
– Jól van, jól van, elfelejtettem – morogta a nő, miután ő is ellenőrizte a kocsi tartalmát.
– Almát akarok enni!
– Nem! Nem fogsz! Majd máskor. Most hazamegyünk! – förmedt rá, majd kivette a szatyrokat a kocsiból, és ellentmondást nem tűrően elindult.
Szandálja csattogott a járdán.
Rágyújtott; időnként hátrapillantott, jön-e utána az öregasszony.
A szupermarket ajtaja kinyílt, egy jól öltözött harmincas nő kitolta a bevásárlókocsit. Megállt, éppen csak annyira, hogy rágyújtson, aztán kivette a szatyrokat a kocsiból, és hazaindult.
Magassarkúja ütemesen kopogott a járdán, rövid, divatos szoknyája megfeszült hosszú combján. Szeme sarkából érzékelte a férfiak sóvár pillantását, és magában elvigyorodott.
A szupermarket parkolójában jól öltözött harmincas nő tolt egy bevásárló kocsit, magassarkúja hangosan kopogott a kövezeten. A kislánya követte. Durcás volt, talán mert nem kapott édességet.
A nő megállt, éppen csak annyira, hogy rágyújtson, aztán kivette a szatyrokat a kocsiból, és bepakolt az autó csomagtartójába.
– Indulás haza – mondta a körülötte tébláboló kislánynak, és kinyitotta a gyerekülés felőli ajtót. – Apa már vár.
A vásárlók ki-bejárkáltak, elhaladtak mellette, míg ő láthatatlanul álldogált.
Nem sokkal azután, hogy elszívta az első szálat, ismét a bevásárlókocsiban hagyott táskájába nyúlt.
Rágyújtott. A parkolóban álló autókat bámulta – a tetejük csillogott a lemenő nap fényében –, de egyiket sem látta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése