Az immár kétszeres Zsoldos Péter díjas szerző, Antal József regénye korábban Creative Commons alatt volt elérhető az interneten, majd – fizetős e-bookként, elviekben és lényegileg változatlan formában – az SFportal e-book kiadója kezdte forgalmazni.
Antal József más írásai nem ragadtak magukkal, viszonylag gyorsan letettem a Diagnózist és a Justitiát, A kódot pedig ugyan végigolvastam, de azt alapjaiban elhibázottnak és eredetietlennek tartom. Miért tettem próbát mégis aziDeallel? Tetszett a szójáték cím, és egymástól független forrásokból, magánban és az interneten egyaránt pozitív visszajelzésekkel találkoztam (olyanoktól is, akik saját bevallásuk szerint szintén nem Antal József rajongók), és az is kétségtelen, hogy az SFportalon állandóan szembejött a reklám. Végül, de nem utolsó sorban a regényt jelölték az idei Zsoldos-díjra, amelyet meg is nyert. (Győzelmében annyira biztos voltam, hogy egy-egy fogadásból két tábla csokoládé ütötte markomat).
A díjesélyesség és nyertesség szerintem elsősorban a regény tematikájának köszönhető: nem űropera vagy hazai SF szatíra, sokkal komolyabb az alapfelvetés és a szándékolt mondanivaló. Másrészt talán annak is, hogy az iDeal összehasonlíthatatlanul olvashatóbb, mint Antal József más regényei, amelyek már eddig is méltatást, illetőleg díjat értek a Zsoldos-zsűrinél.
Az iDeal azonban az utóbbi évek hazai mezőnyének ismeretében egyáltalán nem kiemelkedő. A lehetőség – mint általában a társadalomkritikákban, disztópiákban – ott rejlett benne, de a(z e-)könyvet letéve úgy éreztem, a szerző kihagyta belőle a lényeget.
Bogdan Bogdanovics Taraszcsuk nemzetközi bűnöző, akiből szabadságvágyó, örök ellenálló lesz, miután Skynet (igen, mint aTerminátor-filmben) „kristályos, embertelen nevetés” kíséretében átveszi a hatalmat az elektronikus kütyükre (így a bennük lévő kínai gyártmányú chipre) utalt emberiség felett. Skynet ugyanis – legalábbis eleinte úgy tűnik – ezekben a bizonyos típusú, elterjedt chipekben létezik, bár a regény végére valami megmagyarázhatatlan módon nanorészecske-felhővé fejlődik. (Skynetről egyébként teljesen ellentmondó információkat kap az olvasó, pl. hogy képes-e befolyásolni akár egy kenyérpirítót is, függetlenül attól, hogy nincs benne chip, csupán áram alatt van).
Bogdan (olykor Bogdán) az átnevelőtáborból a Skynet uralta – elvileg igencsak – megváltozott világba csöppen, és Észak-Afrikából megkezdi vándorlását szülőhazájába, Ukrajnába. E vándorút során rádöbben a mesterséges értelem szándékaira, többek közt Skynet fajnemesítési céljaira. Bogdan útja során e megváltozott világból a legtöbbet az arab országbeli kezdéskor érzékeljük, de a főszereplőt már ekkor is elszeparálja az író: Bogdan általában hallomásból értesül a változásokról, és úgy jut el Budapesten át Ukrajnába, hogy jóformán nem találkozik magával a világgal. Szinte mindent csak a mérföldkövekként felbukkanó más szereplők elmondásából tudunk meg, nem pedig Bogdan saját tapasztalatából. Emiatt folyamatos a véget nem érő belső monológ és társalgás; egy idő után az a benyomásom támadt, mintha beszélő szövegbuborékokat néznék egy rajz nélküli képregényben. A helyzet ugyan nem olyan drasztikus, mint A kódban (abban jóformán nem is voltak leírások), sőt, az erdei gyaloglós rész, amikor a pap befogadja Bogdant, hangulatos. Kellett volna még ebből.
A cselekmény sokszor leül (különösen, amikor Bogdán szabadulását követően Skynetről és a világról spekulál), közhelyes filozofálgatásba süllyed (pl. a szabad akaratról). A toporgó cselekmény időnként átcsap gyors akciójelenetekbe, amelyek azonban ebben a formában egyfajta „kötelező kűrnek” tűntek a puszta szórakoztatás érdekében. Az a rész pedig, ahol szembejött a „férfitanga” szó, már akkor, és a regényt végigolvasva is teljesen bele nem illő volt.
Sem ezek, sem pedig az időnkénti hatalmas időbeli ugrások nem szolgálták a karakterben (és a világban) végbemenő változások érzékletes bemutatását, Bogdan döntéseinek megalapozását, holott erre számtalan lehetőség nyílt. A főszereplő olyan sokat agyalt látatlanban, hogy amellett egyszerűen elsikkadt, milyen is ez a „szép új világ”.
A szereplőknek – beleértve Skynetet – nem volt egyéni hangja: mintha valamennyien ugyanabban az enyhén laza, ironikus (flegma?) stílusban beszélnének. A szerző nem hangolta hozzá a narráció stílusát a mondanivalóhoz, és ez az ironikus, (flegma?), cinikus hanghordozás átitatja a regény egészét, ami miatt nehéz elvonatkoztatni, megállapítani, szócsőnek használja-e Antal József a szereplőket, vagy sem (különösen pl. a „libsi tudományos közvélemény” bírálásakor). Amikor pedig a szereplők leglényegesebb vonását igyekszik megmutatni, szándékolatlanul parodisztikussá válik, pl. amikor Matvej őrületét azzal hangsúlyozza, hogy a férfi két mondat között egy „muhahával” felnevet. Vagy amikor kiderül, hogy a volt „Nagyoroszország” EU-s nagykövete, a regény idején már perverz domina Szerjogina színészi és politikusi példaképe – figyelem, még egy (és a regényben nem az utolsó) Terminátor átkötés! – Arnold Schwarzenegger…
A szerző sokszor túlságosan nagyvonalúan kezel kulcsfontosságú ok-okozati összefüggéseket, és az olvasó jogosan vonja fel a szemöldökét: miért és hogyan? Pl. miként lehetséges, hogy Skynet éppen az űrbéli bázisokon nincs jelen?
Többször akkor derült ki lényeges információ valakiről, amikor a következő oldalakon rögtön szükség lett arra a bizonyos képességére. Pl. Bogdánnak már kamaszkorában is szenvedélye volt a kriptográfia, amikor hirtelen meg kell fejtenie egy üzenetet; kamaszkorában nyaranta állatorvosi rendelőben is dolgozott kisegítőként, amely tudása révén a következő oldalakon aszpirin(!) segítségével meggyógyít egy beteg varjút.
Értelmetlenség, amikor a magyar gyökerekkel és műveltséggel egyáltalán nem rendelkező Lonya a Hobo Blues BandVadászat c. albumáról idéz.
A rasszista kitérő pedig, mint „hard SF színesítő elem” különösen sajnálatos, lehet ugyanis ezt az epizódot már a szereplők által (ki)magyaráz(gat)ni (Madzsár eljött Afrikába, hogy „a kis feketéket tanítsa”), végső soron azonban nagyon, nagyon rossz üzenetet hordoz. A Madzsár (éppen egy magyar szereplő!) ugyanis az őt ellehetetlenítő „újlibsi nagyotmondókat” – a regény világában tudományosan igazolt – rasszista platformról bírálja. Mindez pedig az iDealban tálalt formában több mint visszatetsző számomra. Főleg, hogy a jelenkori magyar aktuálpolitika a regény elképzelt jövőbeli világát egyáltalán nem is befolyásolta.
Összességében koncepcionálisan találom elhibázottnak az iDealt, a párbeszédek és az üresjáratok a cselekményesség rovására mentek (holott a szórakoztatás inkább ebben rejlik, nem az időnkénti akciójelenetekben, vagy perverz, bizarr tevékenységek bemutatásában). Az alapkonfliktus, miszerint egy mindennaposan elterjedt chip aktiválásakor öntudatra ébred Skynet, számomra önmagában kevésnek bizonyult, később sem bomlott ki belőle semmi, ami váratlan, ötletes, ezért maradandó élményt nyújtott volna. A karakterábrázolás kapcsán és a mondatszinten jelentkező problémák felvetése pedig még csak ezután következne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése