On Sai interjú (Aranymosás)

Az interjút Lőrinczy Judit író, szerkesztő készítette.

Mint a Calderon íróját, eddig a novelláid révén ismerhettük, amelyeket a polgári neveden – a kevés hazai SF írónő egyikeként – főként a Galaktikaoldalain jegyeztél. Miként tekintesz az első megjelenő regényedre, és miként a novelláidra?

Alapvetően regényíró vagyok, csak évekkel ezelőtt felismertem, hogy olyan recesszió van, hogy ismeretlenként nem tudok regényt publikálni. A novellákkal bemutatkoztam. Főleg a társadalmi-vallási SF írásaim jelentek meg, a humoros fantasyk legföljebb a netre kerültek ki. Lassan írok novellát, egy regény vagy két novella ugyanannyi idő. Novellákban szeretek egy technikai vagy társadalmi változást feldolgozni. A regények viszont mesélések, a Calderon a könnyed oldal, de vannak bonyolultabb háttérvilágú műveim is.

Tehát a megjelent novelláid komolyabb hangvételűek, a Calderon könnyed(ebb) szórakoztatást ígér? Mit gondolsz, van-e átfedés a két “irányzat” közönsége között?

A Calderon egy könnyed űropera, aki csak a galaktikás novelláimat ismeri, annak teljesen más hangnem lesz, de négy írói hangom van, mindig a témához alkalmazkodom. Azt látom, hogy a sci-finek van egy negatív megítélése a rajongói körökön kívül. A Calderon sokkal szélesebb réteget elérhet, mivel bevonja a nőket is, de nem annyira szirupos, hogy a férfiak ne élveznék.

Mi a négy írói hangod?

Van egy humoros, főleg cselekményre épülő mesélési módom (Calderon); van feszes, lecsupaszított sci-fis novellista (pl Mimikri); van sok leírásos, mesélős fantasy hang (Fák népe); és egy lélektani, egyszerű szépírós hang (Faluhelyt).

Mit értesz (magyar sci-fi) rajongói körök alatt? Kiket akarsz rajtuk kívül megszólítani?

A magyar körök három-négy kiadó körül összpontosulnak, van pár írói kör, de nem sok. A Könyvmolyképző egy teljesen másik olvasói rétegben van, számomra felüdülés a gondolkozás mássága. És rengeteg a női olvasó, akik nagyon is az én célközönségem, és tudom, most még idegenkednek a sci-fitől, de anno „zsaruregényeket” sem olvastak, csak Fable után. Van fantasy történetem is, remélem, majd megismerhetik azt is.

Miben gondolkodnak másként a magyar sci-fi rajongók és a Könyvmolyképző olvasói?

A két réteg sokban más, teljesen másfajta mesélést vár el. És mások maguk a történetek is. A sci-finek van egy belterjes nyelvezete, amit nem ért a külvilág. Maga az irányzat szerintem kétfelé ágazik, a kalandregények és a komolyabb művek máshogy mesélnek. A női fantasztikum, amennyire átlátom, szintén két irányba megy, vannak a kifejezetten romantikus misztikus művek, ahol a két szerelmes vívódása áll központban, de újabban nagyon erősek a YA (young adult) írások, ahol követelmény a koherens háttérvilág. A misztikus-romantikában sokkal gyakoribbak a sablonok, és pont ezért nagyobb kihívás egyedi művet írni.

A sci-fi és a fantasy kevésbé szenved a kliséktől?

Inkább másféle klisék vannak. A sci-fiben a technika megújulása állandóan változtatja is ezeket. A fantasy jórésze azonban mitológiákból táplálkozik, és azok nem újulnak meg húszévente. A misztikus-romantika lényege pedig maga a párkapcsolat, és pillanatnyilag az a réteg, aki ilyen történeteket ír, gyakran nem ismeri alaposan a szakmai fogásokat (írástechnika, világteremtés alapjai), és ezért használnak sok klisét, mármint idehaza.

Szerinted mást várnak a sci-fitől a nők és a férfiak? Van különbség?

Igen, függ a nemtől. Míg a férfiaknak jó mű az, amiben egy kidolgozott technikai világba belelógatnak pár karaktert, addig a nők kifejezetten karakterközpontú mesélést várnak el. A Könyvmolyképzőnek amúgy többféle olvasórétege van. Valószínűleg a regényem iránt nem elsősorban a tinilányok érdeklődnek majd, mert a romantikáról más az elképzelésem, hanem inkább a felnőtt nők és férfiak.

Kiknek szánod elsősorban a Calderont?

Magamnak és egy barátnőmnek, Sezinek szántam, mi tagadhatatlanul jól szórakoztunk. A visszajelzésekből úgy tűnik, hogy a húszon túli nők és férfiak mind találtak valamit a történetben. Inkább a humor a választóvíz, akinek bejön a hangom, az élvezni fogja.

A regény Sezi űrnője neki szól?

Igen. Írás közben kötekedett, hogy legyen benne valami japános. Így beleírtam őt Ősanyának, és egy jósszertartást is mellé…

Mennyi ideig készült a Calderon?

Nem tudom pontosan, mert öt éve írtam. Az első felére nem emlékszem, az inkább egy közös, konyhaasztalnál megvitatott viháncolás volt, és feladtam, amikor Calderon lelépett tigrisre vadászni. Ezeket a részeket aztán kivágtam belőle. Jóval később folytattam az írást, amikor kettétört az életem, és olyan depressziós lettem, hogy kellett valami, amitől jókedvem lesz. Az kb. két hónapos munka volt. Később persze sokat javítottam a regényen.

A Calderon az első regénykéziratod?

Nem. Írtam korábban tizenhárom másikat, amiket nem fejeztem be. És egy nagyon kidolgozott transzcendens háborús történetet is, szóval kétmillió leütésnyi írás után született a Calderon.

Talán sokan tudják rólad, hogy pszichológiát hallgatsz, kutatásokat is végzel. Az írás egyfajta terápia számodra, illetve a Calderon kifejezetten ilyen volt?

Jelenleg épp állnak a pszichós dolgaim, nem érek rá velük foglalkozni, de ez mellékszál. A Calderonnem terápia volt. A történetmesélés gyerekkorom óta életem része, és így minden élethelyzetben írtam már. A humoros, könnyed műveket kifejezetten fejfájáskor, depressziós időkben írom, ez olyan, minta vicceket olvasna az ember. Az írás amúgy egyfajta benső beszéd is: amire vak vagyok, azt évekkel később egy-egy regényt visszaolvasva megértem. Ez másnak nem fog jelentéstartalmat hordozni, szerintem csak a szerző érti, mi egyes dolgoknak a gyökere.

Kötődsz a karakterekhez? Hiányoznak a szereplők, miután végére értél egy-egy történetnek?

Igen, jóbarátok mind. Amikor kész egy mű, utána elengedem őket, nem hiányoznak, hiszen bármikor kinyitom a doksit, és újra velük vagyok. Nagyobb zűr van a fejemben, ha nem írok meg egy-egy figurát.

Van-e kedvenced a Calderonból?

Igen, maga Calderon az. Elvileg minden sablonnal rendelkezik, álruhás nemes, jóképű, sőt kardja is van, de mégsem képes normális lenni, olyan nárcisztikus, hogy öröm látni.

Elégedett vagy a borítón látható változatával?

Igen. Főleg, hogy a külsőt csak homályosan képzelem el, számomra a belső maga az ember. Volt már olyan hősöm, akinek nem tudtam a szemszínét, de az összes gyerekkori emlékét igen.

Olvashatók lesznek a kivágott jelenetek is, vagy ezt érdekességként sem szívesen osztanád meg az olvasókkal?

Még nem tudom. Ez attól függ, mennyire érdekli majd az olvasókat.

Említetted, hogy vannak más regényeid is. Mit lehet tudni azokról az írásaidról?

Hát, hogy jók és szeretem őket.  Hamarosan beadom a transzcendens háborús kötetet a kiadóba, ez egy sakkmeccs Isten és a gonosz között, ahol a bábuk emberek. Két szerelmes pár meséli el, az egyik egy matematikus nő, akinek a gonosz többdimenziós kockaként jelenik meg, és utálja a pít. A másik kiscsaj szent, de nem tudja magáról, és beáll titkosügynöknek, ami nem igazán életvédelmi munkakör, szóval ilyen figurák vannak benne. Van még egy fantasy, a Mia Anne és a dólények, ez egy mozgássérült XX. századi lány kalandja egy fantasy világbeli lovaggal. Van a Fák Népe, ami szintén fantasy, de felnőtteknek szól, elég brutális a világa, és a démonok a megvilágosulás felé haladnak benne.

Azt mondtad, ismeretlenként nem tudtál volna regényt publikálni, ezért fogtál bele a novellaírásba. Nem is próbáltál meg regénykézirattal kilincselni?

De, hajdan próbáltam, és el sem olvasták.

Hogy látod, a Calderon hozhat számodra áttörést a megjelenésben?

Igen. A Könyvmolyképzőnél hatalmas lehetőséget kaptam. A Calderon később tetszett ugyan kiadóknak, de gazdasági okokból nem akarták megjelentetni, hiszen a legtöbb elsőkönyves hatalmas anyagi kockázat. Írtam kötött világra megrendelt regényt is, végül az se jelent meg, mivel befagyasztották az adott sorozatot. Ezek után már egy SF kiadónál se láttam értelmét annak, hogy trilógiával jelentkezzek. Ha a Calderon népszerű lesz, akkor más műveim is kijöhetnek. Ez az olvasókon múlik.

Mi hajt? Miért írsz?

Ötéves korom óta mesélek, ez életem része. Ha kiírom magamból, akkor nem foglalkoztat, vagyis nem válok borzalmasan szórakozottá, nem lépek járművek alá, hanem tudok „működni” a hétköznapokban. Kamaszként próbáltam magamból kiirtani a mesevágyat, de nem ment, egyszerűen a részem. Az egyetemen értettem meg, hogy a kreativitásom túl magas, le kell csapolni, nem véletlen, hogy bármilyen munka kapcsán is ösztönösen újítok.

Most dolgozol valamin? Várhatunk tőled novellákat is?

Épp írok egy novellát, de még nem biztos, hogy kiadom a kezem közül. Ez a vámpírrobotok termékvisszahívásáról szól. “Legyen neked is saját Edwardod” a szlogen.

Várható folytatása a Calderonnak?

Önálló történet, de lesz még egy könyv a kiadó kérésére. Ott kedvenc kapitányunkat a sajtó hazaárulónak tartja, miközben ő versenyt fut a császár életéért. Egy roncs hajón dolgozik, ami a régi „családos programból” visszamaradt kutatóhajó, és nők szolgálnak rajta, ami megviseli Calderon idegeit, és sok mulatságos bonyodalmat okoz Tainával való kapcsolatában is.

Volna tanácsod azoknak, akik regényt írnak, és kiadáson törik az agyukat?

Az írás hosszú távon árt a szépségnek, hizlal, depressziót okoz, tönkre teheti a párkapcsolatot, alkoholizmushoz vezethet, és anyagilag sem éri meg a belé fektetett energiát, mert egy takarító többet keres ennyi idő alatt. Aki híres akar lenni, vagy íróként érzi valakinek magát, vagy sok pénzt akar keresni, az ne írjon, mert biztosan csalódni fog, soha nem kap eleget abból, amire vágyik. Aki azért ír, mert a történetek ki akarnak törni belőle, annak üdv a könyvtengerben, gazdag és híres valószínűleg sose lesz, de boldog igen.

Moderátorként, szervezőként számtalanszor láthattunk már pódiumon hazai fantasztikus irodalmi rendezvényeken. Miként viszonyulsz a regénykiadással általában szükségszerűen járó író-olvasó találkozókhoz – ezúttal mint író, mint interjúalany?

Nagyon furcsa lesz. Nem a nyilvános szereplés zavar, hiszen sokszor szoktam mások előtt beszélni, és bár nem szeretek, de rutinból megoldom már. Viszont olvasókkal ritkán találkozok, és eddig mind igen bizarr szituációk voltak.

Hogyhogy, mi történt?

Míg a kritikusok a műről beszélnek, az olvasók az élményeikről. A lányom hatosztályos gimibe felvételizett, és míg más gyerek húsz perc alatt kijött, addig az én lánykám egy órát volt bent. Életemben ilyen ideges nem voltam. Kisült, a négy kérdező tanár egyike a frissen megjelent novellámat vitatta meg vele. Vagy másik szitu: olvasó kérdezi, megerőszakoltak-e, mert nagyon élőn írtam meg, és őt igen. Vagy: olvasó kérdi, hogy érzek-e szexuális vágyat háztartási berendezések iránt? (Akkoriban publikáltam az Erato kötetben.) Több ilyen élményem van, és kezd némi fóbiám kialakulni… Amúgy is, az írás benső tevékenység számomra, az előző író-olvasó talim egy antológia kiadása kapcsán volt. Elmentem, aláírattam a többi szerzővel a kötetet, és angolosan távoztam. A szombati könyvbemutatót tudom, illene boldog örömmel várnom, de én simán csak túlélni szeretném… 

Remélem, minden remekül alakul majd, gratulálok, és sok sikert kívánok!