Számos olyan regényt, filmet, más műfajba tartozó művet hoztak és hoznak létre manapság is a science fiction történetében, amelynek lényege, hogy viszonylag rövid idő alatt létrejön egy apokaliptikus világ. Az emberiségnek – a mű játékideje szerint mindig a jelen emberiségének – pedig meg kell küzdenie a megváltozott viszonyokkal. Az apokaliptikus világ létrehozásának mikéntje, oka is szépen kategorizálható: járvány, atomháború, becsapódó meteor, idegen lények/robotok inváziója, mesterséges intelligencia hatalomátvétele az elektronikától függő emberiség felett, vagy manapság – a Zeitgeist szerint – a zombik támadása.
Akad, aki szerint Frank Herbert Védett nők c. regénye „válasz” Robert Merle Védett férfiakjára. A két regény között tizenkét év telt el, és újabb bő tíz év a Védett nők magyar megjelenéséig a Valhallánál. Ennek megfelelően a magyar kiadás borítója olyan is, amilyen, a könyvhöz az ég egy adta világon semmi köze. A magyar címadás ügyes – az eredeti szerint ugyanis csak „A fehér pestis”-t viselte, és közvetlen utalást nem tartalmazott Merle regényére.
A könyv szedése, megjelenése tipikus ponyva, keskeny és hosszúkás, vastagsága ellenére bárhová magunkkal vihetjük – tartalmára nézve pedig nem fogjuk tudni letenni.
A sci-fi elem csupán annyi benne, hogy egy ír-amerikai mikrobiológus egy dublini terroristatámadásban teljesen értelmetlenül elveszíti a feleségét és két gyermeküket, megőrül, és úgy áll bosszút, hogy létrehoz egy olyan vírust, amely a nőkkel viszonylag rövid idő alatt végez.
A regény csak részben szól arról, hogy egy (több) kutatócsoport megpróbálja felgöngyölíteni a vírus hátterét és ellenszert találni rá – ez túl kézenfekvő volna, ráadásul megtöltené a lapokat olcsó technoblablával. A regény nem szól közvetlenül a kényszerű és kegyetlen intézkedésekről sem, jellemzően nem járunk elszigetelt (amerikai nagy)városokban (általában a szereplők elmondásából vagy saját tapasztalatuk útján szerzünk tudomást bizonyos eseményekről); nem látjuk közvetlenül lehullani az atombombákat, vagy amikor meggyújtják a sterilizálást és elszigetelést szolgáló tüzeket. Közvetlenül látjuk viszont a járvány és az arra adott reakció számtalan következményét, a szereplőkre gyakorolt hatását, és azt, miként, milyen politikai játszmák során hozzák meg a döntéseket. A világ mindörökre, visszavonhatatlanul megváltozott, és a veszteségek csökkentése (és ezzel az emberiség túlélése) fontosabbá válik az egyes egyének, de akár nagyobb közösségek (akár országok) fennmaradásánál is.
A regény java részt nem is az Egyesült Államokban játszódik, de Herbert még az ottani jelenetekben is elkerüli azt a szokásos, mára igencsak unalmassá vált csapdát, amikor egy apokaliptikus világban a hős amerikai nép szenvedéseit és végül diadalmaskodó erőfeszítéseit ábrázolják. Szó sincs erről. A Védett nők ennél életszagúbb.
Ahogy haladunk előre a történetben, a morális kérdések egyre inkább előtérbe kerülnek. Herbert azonban ezeket is zseniálisan tálalja – az idézhető idézeteket nem tolja az olvasó arcába, egyszerűen magától értetődően adja őket a szereplők szájába. A nézőpontja egyszerű mesélés: mindentudó harmadik személyű. Csoportokat-helyszíneket követünk, nem egyes szereplőket. A csoportokon-helyszíneken belül a nézőpontot váltogatja, hol egyik, hol másik karakterbe látunk bele. Először meglepődtem ezen – talán mert manapság inkább az erősen megtartott nézőpontkarakterek használata divat –, de valójában egyáltalán nem zavaró, Herbert kihasználja az ezzel járó izgalmakat. (Pl. tudjuk, ki az Őrült, Herity pedig csak sejti; ugyanakkor tudjuk, mi a terve az Őrülttel, és azt is, hogy neki milyen felelőssége van az egész kialakult helyzetért).
És ha jobbára nem az USÁ-ban járunk, akkor hol? Utazást teszünk a járvány sújtotta Írországba, eközben pedig a szerző az ír nép lelkének mélyére hatol. Különösen színesítik a regényt a fejezetek előtti idézetek. Először azt hiszi az olvasó, valami nagy ír gondolkodó szavait olvassa, de később kiderül, hogy a regény egyik vagy másik szereplője mondta; máskor valóságos, ismert költők vagy régi ír balladák odaillő sorai következnek, megint máskor az Őrült leveleiből idézetek. Herbert nagyon ért a hangulatteremtéshez, leíráshoz, a megfelelő formába öntött, hiteles gondolatokhoz, nem csak a párbeszédekhez.
A karakterek mindegyike él, múltjuk és jövőjük egyaránt vészterhes. Találkozunk némaságba burkolózó tinédzserrel, katolikus pappal, egyszerű, kényszerűen elszigetelt nővel, számtalan mikrobiológussal, belelátunk a járvány kirobbantójának lelkébe, hátterébe, találkozunk katonákkal, ír terroristákkal, a pápával, az ENSZ főtitkárral és még magával az amerikai elnökkel is. Herbert egyikük ábrázolásától sem riad vissza, mindegyik emberi, hiteles, ennek megfelelően beszélnek és bánnak másokkal, ez pedig lehetővé teszi azt is, hogy nagy számuk (és az olykor hasonlóan csengő ír nevek) ellenére megjegyezzük őket. Az író egyaránt otthonosan mozog a kihalt, felégetett, baljós ír tájon, mint az Ovális Irodában. Ezt pedig nem lehet csak úgy, csuklóból kirázni.
Az pedig, amit az ír-angol ellentétről, általában a hatalomgyakorlásról, az emberek természetéről, a vezető szerep nehézségeiről, egy kutatócsoport (vagy egy annál is nagyobb közösség) irányíthatóságáról kapunk, kiemeli Herbert regényét a többi katasztrófatörténet közül. (Mindezt ráadásul megfejeli azzal, hogy miként változtatott volna egy ilyen járvány a hidegháborún). Mindezért még azt is hajlandó vagyok megbocsátani neki, hogy a végét egy kissé elkapkodottnak éreztem, főleg, ami egyes nők (és ezzel egyúttal a női nemre általánosított) döntését illeti. (Ennél többet nem árulhatok el.)
A Védett nők ma is éppúgy aktuális és lebilincselő, mint megjelenésekor, 1982-ben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése