A most következő cikket 18 éven felülieknek szánjuk. Ha még nem töltötted be, kérjük, válaszd bármelyik másik cikkünk itt, az SFmagon.
***
Meglehetős hullámokat vetett egy három évvel ezelőtti blogbejegyzés a külföldi SF-F honlapokon, számos cikket, több száz, ha nem ezer hozzászólást generálva blogokon, e-magazinok hasábjain egyaránt (a kérdéssel pedig – ha nem is e blogbejegyzés hatására – a zsáneren kívüli honlapok is foglalkoztak). A Kar3n néven író blogger az Egyesült Államok családon belüli erőszak felismerését segítő kérdőívét alapul véve „elemezte” az Alkonyat-sagát.
Fenyegetőzik-e a partnered öngyilkossággal? Fenyeget-e téged megöléssel? Ellenőrzi-e, mit teszel, kikkel beszélsz, hová mész? Próbál-e elszigetelni a családodtól, barátaidtól? Dühében megrongál-e tárgyakat (pl. összetöri a berendezést a lakásban?), magadra hagy-e számodra ismeretlen vagy veszélyes helyen, megakadályozza-e, hogy segítséget hívj? És így tovább.
A kérdőívet közreadó amerikai honlap szerint ha csak egy kérdésre is igen választ adsz, úgy valószínűleg abuzív kapcsolatban élsz. A blogger szerint Bella tizenöt kérdésre válaszolhatott volna igennel.
A sagát egyébként is vita övezi: lelkes, fanatikus rajongói bárhol, bármikor képesek védelmükbe venni a szerzőt és a könyveket (filmeket) egyaránt, míg a másik tábor gyerekesnek, ostobának és ezzel együtt céltáblának tekinti Meyer regényeit. Sőt, az írót magát is. (Persze vannak köztes mérsékeltek, akiket az egész nem érdekel).
Számos kritika a karakterek egysíkú – Mary Sue – voltát rója fel, és erre jut Kar3n is. Bella céltalan, hacsak célnak azt nem tekintjük, hogy valaki szerelmének (birtoklási vágyának) tárgya legyen. A regényfolyamért azonban lányok, nők milliói rajonganak, és – a blogíró szerint – tesznek egyenlőségjelet Bella és Edward egészségtelen kapcsolata és az igaz szerelem közé.
Az interneten villámgyorsan megjelentek a blogíró kritikusai is, vagy akiket csak elgondolkodtatott a kérdés.
Sokan eleve abszurdnak tartották az összevetést, és a főszereplők közti szerelmet kölcsönös, ellenállhatatlan rajongásnak tekintik, amelyben Edward nem kontrollálja Bella lépéseit, csupán védelmezi őt, hiszen Bella ember és törékeny, Edward pedig szuperképességekkel megáldott halhatatlan, aki akaratán kívül is kárt tehet a lányban. Amikor pedig megtörténik, az egyrészt várható volt, másrészt Edward nem tehet róla, ő három köteten át figyelmeztette a lányt. És különben is, Bella választotta ezt. Egyszóval, a női főszereplő tehet mindenről.
Akadt, aki szerint a lány egyszerűen csak idióta, a férfi főszereplő pedig nem különben: Edward az egész történetfolyamon keresztül depresszív, utálja magát, és azon gondolkodik, hogy a legjobb lenne, ha Bella elhagyná, mert akkor a lány biztonságban lenne tőle. Az Alice-t megformáló Ashley Greene szerint – túl azon, hogy szerinte is Bella választotta a sorsát – mindig Edward mondogatja, hogy minden áron megvédelmezi a lányt, jobban törődik vele, mint az magával, ez pedig „nagyon jó üzenet. (…) Nagyon fontos, hogy a lányok tudják, hogy ők fontosak, és hogy megérdemlik, hogy tisztelettel bánjanak velük.”
És egyébként is, ez a könyv nem más, mint tinédzserek olvasmánya, amelynek révén kikapcsolódhatnak a mindennapokból. Fantasy, amit nem kell komolyan venni, mert nagyon helyes, gyilkos, halhatatlan fiúk amúgy sincsenek, ellenben tanuljuk már meg pusztán élvezni a könyveket.
Meg aztán, számos irodalmi műben – nem csak a fantasztikusakban – abuzív kapcsolatokat ábrázolnak. Volt, aki a Rómeó és Júliával vont párhuzamot, ahol a tinédzser főhősnő ugyebár nem látott más „kiutat”, csak az öngyilkosságot. És ezt a művet még tanítják is az iskolákban. Akkor meg mi baj a Twilighttal?
A különbség abban áll, hogy az erőszakos, abuzív kapcsolat ábrázolása miként történik. Éppenhogy figyelemfelkeltés, nevelés, tanulság céljából, vagy pedig a jelenséget misztifikálják, kiforgatják – romantikusnak állítva be azt. Amelyben az abuzőr nem is tehet róla, hogy abuzőr, mivel vámpír, míg a lány törékeny ember.
Edward ellenőrzi Bella lépéseit – pipálta a kérdést a blogíró. Edward szerelmes Bellába, és megvédi őt – kontráznak a rajongók.
2011 októberében „tini paranormális SFmeetupot” tartottak, amelyen a Twilight-könyvek magyarországi kiadójától megszólalt Katona Ildikó. Előadása szerint nem vitatott, hogy a régi és a mai vámpírvonulatban is jellemző a túlzott érzelem, a melodráma, és az sem, hogy Meyer regényei nem törnek irodalmi babérokra, a szöveg pofonegyszerű, azonban mégis, valahogy szuggesztív. Az Alkonyat-sorozat sikerének titka az, hogy megtalálta a mindennapokban csöndbe burkolózott közönségét, olyan magányos fiatal lányokat (de még felnőtt nőket is!), akik azt hitték, egyedül vannak a világon a problémájukkal.
Megváltozott ugyanis a nyugati társadalmak szexualitáshoz való viszonya – magyarázta Katona Ildikó -, mára a kendőzetlenség, a szexualitás szabadossága folyik a csapból is; kínos a magány, és azok a lányok, akik nem váltogatják a partnereiket, vagy nincs is nekik – mert adott esetben „nem kellenek senkinek” –, úgy érzik, társadalmi nyomás alá kerültek. Ez a meglehetősen nagy közeg vevő a vonzó, védelmező, hűséges „szűz vámpírfiú alakjára”, aki nem akar virágról virágra röppenni. (Bár hogy mennyire fiú, aki külsőre az, de életkorra aggastyán…) Katona Ildikó szerint ez a Twilight sikerének titka, mert olyan emberek sokaságát szólította meg, akik egyébként teljesen normálisak, csak hiányzik egy állandó kapcsolat az életükből.
Ez pedig alapvető emberi vágy, és innentől a kérdés nem söpörhető le azzal, hogy ugyan, a Twilight csak egy fantasy, ami nem történhet meg a valóságban, és mindez csupán eszképizmus. A Twilight olyan igényt elégített ki, olyan fantáziálásra adott választ, amelyet hangosan nem mondtak ki. „Adtak egy szuperhőst a nőknek” – foglalta össze a lényeget egy hozzászóló a meetupon. Amíg a fiúk vágyait a szuperhősök, a csinnadratta és a kemény, ámde dögös, szexi hősnők testesítik meg (a kemény, csupaizom akcióhősök oldalán), a felnőttek (szülők, tanárok) „elnyomásától” szenvedő kiskamaszok vágyálmát pedig a varázsképességekkel rendelkező Harry Potter, addig a (tini)lányok Bella helyébe szeretnék képzelni magukat, oldalukon egy Edward Cullennel. (Aki annyira helyes, hogy mindenki irigyelni fogja őket, „a rút kiskacsákat”, és most jól „megmutathatják” a suliban a menő osztálytársnőknek.)
Avagy Stephenie Meyer fantáziálása valószínűleg teljesen átlagos, mivel egybeesett nők, fiatal lányok millióinak (nem kis részben erotikus) fantáziálásával. (Ezt lényegében ő maga nem is vitatta.)
Az egy igen jó kérdés, hogy egyébként teljesen normális nők miért fantáziálnának abuzív kapcsolatokról, erőszakról. Az e tárgyban készült, közelmúltbeli felmérés szerint azonban ez nem is olyan ritka dolog. Többek közt azt vizsgálták, hogy miként reagálnak a nők egy, a romantikus regények tónusában ábrázolt nemi erőszakkal végződő jelenetre (tehát nem egy valósághű, brutális és felkavaró támadás leírását olvasták fel nekik), illetőleg kikérdezték őket a szexuális fantáziálásaikról. A megkérdezettek 52%-a fantáziál arról, hogy egy férfi megerőszakolja őket; ez az elképzelt férfi pedig a(z egyébként teljesen átlagos, valós szexuális életük terén is normális) nők leírása szerint kivétel nélkül rendkívül vonzó.
Kar3nen kívül azonban más – Wind Goodfriend pszichológus – is az erőszakos partnerkapcsolatok áldozataira jellemző vonásokat fedezett fel Bella karakterében. Az egyik legnyilvánvalóbb a lány rendkívül alacsony önbecsülése. Állandóan emlékezteti magát, mennyire nem találja a helyét a társaságban, hogy nem vonzó, és céltalan. Abban a pillanatban, hogy a valószerűtlenül helyes Edward érdeklődést mutat iránta, a lány minden szempontból maga fölé helyezi őt. A fiú azonban nem csak külseje miatt „más liga tagja”, aki leereszkedik hozzá, a méltatlan, gyenge lényhez – mert a vámpír Edward Cullen olyan vonzó, mintha csak a kifutóról szalasztották volna. (És az ilyen fiúk ugyebár nem az olyan lányokat választják, mint akiket Bella hivatott „képviselni”). Egyszóval: a kapcsolatuk alapjaiban egyenlőtlen.
Egy másik vonás a „tiltott gyümölcs”: Bella vonzza a tőle eltiltott férfiakat (akiket izgat, hogy a lány elszigetelt, megközelíthetetlen), és akikre Edward betegesen féltékeny. Ezzel a lány csak újabb alapot „szolgáltat” a bántásra, számonkérésre, manipulációra (avagy minden büntetés – elszigetelés a külvilágtól – az ő javát szolgálja, mert a tapasztalt Edward ezt jobban tudja Bellánál).
Mindezek után Bellát bizarr módon felizgatja az erőszak, az agresszió és a(z élet)veszély. Vonzónak tartja Edward kijelentését, hogy bárkivel végez, aki őt bántani meri.
Goodfriend górcső alá vette Edwardot is, akiben az erőszakos partnerek jellemzőit fedezte fel. A legszembeötlőbb a lány feletti állandó ellenőrzés, a kísérletei, hogy beteges féltékenysége okán (amit a lány védelmezésével indokol) elszigetelje őt másoktól – a szüleitől, barátaitól, és Jacobtól, aki pedig Edward riválisa lehetne –, attól kezdve, hogy úgy dönt, kell neki a lány.
Mindezek miatt sokan óvva intenek a Twilight-saga téves “üzenetétől”, és attól félnek, hogy tinilányok tömegei mennek majd bele abuzív kapcsolatokba, nem ismerve fel a jeleket.
Az élet és a fantáziálás azonban két nagyon különböző dolog.
A fantáziálás bármikor leállítható: aki fantáziál, nem veszti el a kontrollt sem az elméje, sem a teste felett. Az egész csak imitáció, „úgy teszek, mintha.” Az olvasókat izgatja, hogy – alighanem tudtukon kívül – úgy merülhetnek bele egy abuzív kapcsolatba, hogy az azzal járó szenvedést, kínzást nem élik át. Úgy lehetnek kiszolgáltatottak valakinek, hogy valójában nem azok. Izgatja őket a helyzet, hogy aki hatalmat gyakorol felettük, visszaél-e azzal, vagy sem (és amikor ez bekövetkezett, akkor sem kell átérezni a valódi következményeit, azt, hogy az fizikailag és lelkileg fáj, sőt, magyarázatot találunk rá, hogy nem is az elkövető hibája, ami történt, hanem az áldozaté – az elkövetőt pedig rögtön fel is mentjük). Edward birtokolja a tudást, az erőt, a hatalmat, aki vezeti és irányítja a tapasztalatlan és kiszolgáltatott nőt (egy csitrit!), miközben Bella – és olvasók sokasága – egy olyan tökéletes férfit lát benne, aki nem létezik.
A kiskamaszok felnőnek, és belátják, hogy nincs varázsképességük. A fiúk felnőnek, és aligha fognak képregényekben látott – a valós nőkkel köszönőviszonyban sem lévő – „szexi dominákra” vágyni, sem pedig kizárólag erőszakos úton rendezni a konfliktusaikat. A lányok remélhetőleg nem választanak maguknak abuzőrt, vagy ha szerencsétlenül döntöttek, talán képesek lesznek kilépni az effajta kapcsolatból. Mindez független attól, mit olvastak tiniként. A Twilight utolsó sora/filmkockája után nem sóhajtanak fel a tinilányok úgy, hogy „én is olyan iszonyú vonzó, manipulatív férjet szeretnék magamnak, mint Edward Cullen!” Ráadásul voltak, akik (nem csak) a két főszereplő szerelme beteljesülésének mikéntje, következményei láttán csalódtak a negyedik részben. Olyan is akadt, aki a kötet megjelenése előtt írt fanfictiont a beteljesülésről. Ennek szerzője tudat alatt valószínűleg megérzett valamit, mert lényegében nemi erőszakot ábrázolt (fantáziált).
Hogy mégis mi lehet akkor veszélyes? ATwilightnak lehet olyan hatása, amely – Bella önpusztító, önsorsrontó, önalávető reakciója folytán – a külső szemlélők számáraelfogadhatóvá, megindokolhatóvá, elkendőzhetővé teszi az effajta hatalomgyakorlást, manipulációt egy partnerkapcsolatban. A „szűz vámpírfiú” hiába őrlődik (látszólag?) azon három könyvön át, hogy jobb lenne Bellával megszakítania minden kapcsolatot, hiába bánkódik a nászéjszakát követően, hogy a lány csupa véraláfutás, és amelyek után a lány vigasztalja őt, ill. próbálja elrejteni a zúzódásokat, nehogy emiatt még Edward érezze rosszul magát. Vajon ha mindezt Meyer reálisan ábrázolta volna, akkor Bella vágyott volna a következő együttlétre, tudván, hogy mi jár vele? Akkor is ugyanazt a perzselő vonzalmat érezte volna Edward iránt? És Edward, az újdonsült férj, miként tekintene a helyzetre? Most már mindegy? Vagy ez Bella házastársi kötelességévé vált?
Valós párkapcsolati erőszakban a bántalmazott fél gyakran gondolja úgy, hogy ő maga tehet az erőszakról, hogy azt megérdemelte; a másik nála okosabb, tapasztaltabb, fizikailag erősebb, és mindez felhatalmazza őt az uralomra.
Meyer természetesen nem megy bele ezekbe a kérdésekbe, hiszen az már a párkapcsolati erőszak valós, és nem egyfajta „romantizált” ábrázolása volna.
A közönség (nem csak a szereplőkkel szimpatizálók) részéről pedig jönnek a már említett indokok, magyarázatok, mint hogy „Bella választotta magának”, „Bella provokálta ki”, „Bella tehet róla, ha ez jó neki, legyen úgy, ő egy idióta.” Bella szerencsére képzeletbeli személy, ám roppant kísérteties módon valódi partnerkapcsolati vagy családon belüli erőszak esetén is éppen ugyanezek a mondatok hangzanak el, csak a nevet kell behelyettesíteni.
Stephenie Meyer
Mindezek miatt elgondolkodtató a regények üzenete – már ha tényleg van nekik, Meyer bevallása szerint ugyanis ő „sosem ír üzenetet”. (Ezt megmondhatta volna Ashley Greene-nek.)
Mindenesetre íróként így biztosan könnyű tudomást sem venni a felvetődött kérdésekről.
Linkek, források
Magyar blogger is írt a témában
Az USA családon belüli erőszak ellenes forródrótja
Róbert Katalin szerint a Twilightot – a kiadói 16 éves korhatár ellenére – akár 12 éves lányoknak is ajánlani lehet
Egy interjú a sok közül Stephenie Meyerrel (Time Magazine)
A 2011. októberi SFmeetup hanganyaga
Hideg ölelés – párkapcsolati erőszak és az Alkonyat
A HVG megy talán még tovább, utalva a szerző mormon vallására: „A romantikus máz alatt ennek megfelelően a konzervatív női értékek dicsérete rejlik, az engedelmes, házias, jó természetű lányok dicsőítése, akik tudják, hogy náluk jóval idősebb férjük csak jót akar neki, még ha vámpír is és érzékenyen elrejtik a nászéjszakán szerzett sebeiket, nehogy megbántsák vele bűntudatra amúgy is hajlamos kedvesüket.”
Külföldön találunk olyan magazint is, ahol Meyer mormon voltára nem kevéssé apellálva annak abortusz ellenességét is kiolvasták a negyedik részből
„Ő [Bella] egy mai Jane Eyre, akinek az egyetlen önálló döntése az az életben, hogy eldönti, kinek akarja alávetni magát. És mégis: a mai lányok jobban zabálják ezt, mint a narancsos Tic-Tacot.” – Nagy Boldizsár elemzése
Frozen Apples Wiki (rajongóknak nem ajánlott)
Reasoning with vampires (angolul jól tudó rajongóknak nagyon nem ajánlott)
Buffy vs. Edward (Twilight rajongóknak ez sem ajánlott)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése